Az év saját márkás terméke 2024

UTOLSÓ ESÉLY nevezési határidő: 2024. március 28.

Nevezési feltételek:

  • Kizárólag olyan termékkel, termékekkel lehet nevezni, amelyeket az FMCG-piacon tevékenykedő kis- és nagykereskedelmi láncok egységei – pl. kisboltok, hiper- és szupermarketek, diszkontok, szakboltok, drogériák, webshopok stb. – gyártatnak és forgalmaznak private label (saját márkás) termékként.
  • A pályázónak dokumentumokkal (pl. gyártmánylap) egyértelműen kell tudnia igazolni, hogy a termék csomagolásán feltüntetett információk megfelelnek a valóságnak.
  • A pályázó cég, illetve terméke ellen semmiféle hatósági eljárás nincs folyamatban (lásd. Nyilatkozat)
  • A pályázott saját márkás termék forgalmazása közegészségüggyel, élelmiszerbiztonsággal, fogyasztóvédelemmel és környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat nem sért. (lásd. Nyilatkozat).
  • A pályázott termék megfelel a Magyarországon érvényes, az adott termékkategóriára vonatkozó előírásoknak. (lásd. Nyilatkozat).    
  • A pályázat a pályázati díj megfizetésével, a nevezési űrlap kitöltésével, a dokumentumok feltöltésével, valamint a nevezési feltételek elfogadásával adható be és ezekkel együtt érvényes.
     

A nevezéshez csatolandó dokumentumok:

  • Gyártmánylap
  • Nyilatkozat
  • Rövid termékleírás: A termék főbb jellemzőit, különleges értékeit, összetevőit ismertető maximum 1000 karakteres rövid szöveg, akár az értékesítésre vonatkozó kimagasló eredmények is. Olyan információk, amelyek azt foglalják össze, mitől különlegesebb a pályázott saját márkás termék a piacon fellelhető hasonló termékektől.   
  • Termékenként legalább 2 db fotó: a termék küllemét, csomagolását és az azon feltüntetett információkat jól láttató fotó.
     

A nyilatkozat INNEN tölthető le.
 

Beérkezési határidők:

  • A termékek beérkezési határideje cégünkhöz: 2024. április 5., 16:00-ig // legalább 3 db a pályázott termékből a zsűrizéshez.
    (Cégünk címe: Professional Publishing Hungary Kft.,1037 Budapest, Montevideo u. 3/b. Fel kell tűntetni, hogy „Saját márkás termékek versenye” névvel Albrecht Eszter részére.)
     
  • A romlandó (hűtött, mélyhűtött, friss) termékek esetében frissen a zsűrizés helyszínére: 2024. április 18., 14:00 és 17:00 között a zsűrizés helyszínére // legalább 3 db termékenként.
    (Zsűrizés címe : Bálint Analitika 1116 Budapest, Kondorfa utca 6.; "Saját márkás termékek versenye" névvel Albrecht Eszter részére)


Nevezési díjak:

Első nevezési határidő: március 19-ig (éjfél):

1-5 termék esetén 89.900 Ft + áfa/termék

6+ termék esetén  79.900 Ft + áfa/termék

Második nevezési határidő: március 25-ig (éjfél):

1-5 termék esetén 99.900 Ft + áfa/termék

6+ termék esetén  89.900 Ft + áfa/termék

Utolsó esély nevezési határidő: március 28-ig (éjfél):

1-5 termék esetén 109.900 Ft + áfa/termék

6+ termék esetén  99.900 Ft + áfa/termék


A verseny menete:

  • Első nevezési határidő: 2024. március 19.
  • Második nevezési határidő: 2024. március 25.
  • UTOLSÓ ESÉLY nevezési határidő: 2024. március 28.

 

Kérjük, hogy a pályázat benyújtásakor a pályázó egyértelműen jelölje meg, hogy melyik kategóriában nevez. Egy-egy pályázó több termékkel is nevezhet egyazon vagy különböző kategóriákban. Minden új íz és/összetételű termékvariáns új pályázatnak minősül.

A díj elnyerésére a pályázat kiírásakor forgalomban levő, csomagolással rendelkező élelmiszeripari termékekkel vagy termékcsaládokkal nevezhetnek a pályázók. 

A Díjazott a Verseny márkajelzéseit évszámmal ellátva, a pályázatra benyújtott termék változatlan forgalmazásáig időkorlát nélkül használhatja. Amennyiben a termék összetétele megváltozik, azt a verseny márkajelzéseivel tovább nem illetheti.

A kitöltött űrlap elküldése után a pályázó automatikusan kap egy visszaigazoló e-mailt a megadott e-mail-címre, amely tartalmazza a hozzáférést a pályázathoz szükséges dokumentációk feltöltésére szolgáló felhőhöz.

A pályázat a pályázati díj megfizetésével, a nevezési űrlap kitöltésével, a dokumentumok feltöltésével, valamint a nevezési feltételek elfogadásával adható be és ezekkel együtt érvényes. 

Letölthető technikai összefoglaló a hatékonyabb pályázáshoz

Amennyiben úgy érzi, szüksége lenne még segítségre, töltse le a nevezőknek készült általános versenyinformációs PDF-et, amely tartalmazza, hogy lépésenként mit kell tennie ahhoz, hogy nevezzen, illetve, hogy hogy néz ki általában a zsűrizés, valamint, hogy milyen lépéseken keresztül érdemes végig haladni ahhoz, hogy sikeresen pályázzon.

LETÖLTÖM A PDF-et!

Sok sikert kívánunk minden pályázónak, amennyiben kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal!